Miklóssy Endre
A Falufejlesztési Társaság születése és tevékenysége
(II. rész)
Bercinek a szakmai hitvallása a személyes kapcsolatoknak a pótol- hatatlansága volt, a sörözőnek éppen az volt a lényege, hogy a tárgy iránt érdeklődők itt kötetlenül összejöhettek, megbe- szélhettek mindenfélét a világrend állásától kezdve a málnatermesztés komparatív előnyeiig. Ennek a módszernek a fontossága már a nyolcvanas évek VÁTI-jában is bebizo- nyosodott, ahol is reggeli kávézás közben kigon- dolhattuk a kollektív bölcsesség elvén Magyarország megújításának a programját. Alig van túlzás ebben a nagy szóban. A területi munkáink során ugyanis jól érzékeltük egyrészt azt, hogy a rendszer maga a végóráit éli, mert képtelen immár kezelni a saját maga által felvetett, elsősorban gazdasági problémákat. Másrészt meg azt, hogy ez a bomlás kedvező terepe az „előpolgárosodásnak”, vagyis a hamarosan várható új rendszer társadalmi és gazdasági bázisának. Világos volt továbbá, hogy ehhez azért társadalom-szervezői munka is szükséges, és hát épp ez volt a kitűzött fő célja az új Falufejlesztési Társaságnak. Ezek a termékeny módon zavaros idők azután a kialakított személyes-informális kapcsolatokon keresztül lehetővé tettek néhány valóságos kezdeményezést. A legjelentősebb ezek közül a falugondnoki hálózat megszervezése lett. Az ötletét Berci a Somogy megyei kutatásai nyomán fedezte fel, ahol is az „életképtelen falvakat” kellett feltérképeznie, ő viszont megfordította a kérdést : mitől életképtelenek ? Hogyan lehet őket életképessé tenni ? Így derült ki az, hogy a problémák fő oka a hatásköri alapokon történt probléma-elválasztás. Ami helyett ha van valaki, aki általában a problémákat oldja meg, függetlenül attól, hogy gazdasági, egészségügyi, szociális vagy oktatási kérdésről van-e szó, akkor értelmetlenné válik az „életképtelenség” szó. Magukat a problémákat pedig a kapcsolatrendszer fejlesztésével lehet megoldani. A szisztémát teljességgel átgondolta, összefoglalta és ennek alapján hozzá tudott kezdeni a megvalósításhoz is. Ebben a Népművelési Intézet informális kapcsolataira tudott támaszkodni. A számos bajjal sújtott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tanács elnöke [1] megismervén az elgondolást, úgy vélte, segíthet az ő problémáikon, és ezért néhány apró községben 1989-ben kísérleti jelleggel be is vezette. Később, már az új kormány idején Szanyi Éva, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője, akit személyesen és munkakörénél fogva is érdekelt a falu-probléma és ezért be is lépett a Társaságba, magáévá tette az ötletet, hatásköre is volt hozzá. Így indult el az útjára miniszteri intézkedéssel, majd kormányrendelettel, és alakult ki az évtized végére egy több mint 900 falut felölelő hálózat, a falugondnokoké, ami már az Európai Únió érdeklődő figyelmét is felkeltette, és néhány esetben a határon túlra is tudtuk „exportálni”. Azért emeltem ki ezt a példát, mert egyike a rendszerváltás kevés valódi sikertörténetének, és mert egyszersmind a sikernek a „receptjét” is szemlélteti az intézményi és az informális rendszernek a szerencsés kapcsolódásával. Mert egyébiránt a Társaságnak mai napig legfőbb erénye és egyúttal fogyatékossága az informális felépítése. Az előny az, hogy kötetlen, ötleteit, javaslatait mindenki a legszabadabban elmondhatja, a megvalósításukra másokat megnyerhet, a feltételek szervezéséhez hozzá kezdhet, a jó tanácsokat megfogadhatja. Láttuk, ebből az „informális” jellegből nőhetett ki maga a falugondnoki intézmény is.