Kemény Bertalan a hatvanas évek kiútkereső nemzedékének legcsendesebb szavú, ám mégis legnagyobb hatású képviselője a BUVÁTI, a PestTerv és a VÁTI településtervezője, a Falufejlesztési Társaság megalapítója és egykori elnöke, a Falugondnoki Hálózat szellemi atyja és megteremtője, a Csütörtöki Iskola faluszeminárium kezdeményezője, a tervezőirodák szűkre szabott mozgásterében is megpróbált kibontakozni, elszakadva az aktuális módszertanoktól és részekre bontott feladatoktól. Hatalmas történeti tudásából, táj- és gazdálkodási ismereteiből könnyen megélhetett volna, de sosem voltak kész, előre gyártott sémái, javaslatai. Tanítványait kérdezve-válaszolgatva oktatta, így tett a falvakban is. Kérdezett, és a kérdezettet saját kérdéseivel juttatta el a helyes válaszhoz. A falu boldogulására sem volt kész receptje. Mert mi is kell hozzá? Mindenütt más. De mindenekelőtt a helyzettel való szembenézés. Helyette megpróbálta feltenni a valóságos kérdéseket a falu jelenéről és jövőbeni sorsáról, majd közösséget vállalva az ott élőkkel minden gondolatát és energiáját nekik szentelte.
Minden erejével ellenezte az Országos Település-hálózatfejlesztési Koncepciót, amely szerepkör nélküli és megszüntetendő emberi közösségekről, kistelepülésekről intézkedett. Mert leszámítva az agglomerációs településeket, különösen az aprófalvak lakossága drámai változáson ment keresztül. A nagyüzemivé vált agrárium a falusi lakosság töredékének tud munkát adni. Megszűnt a városi ipar telephelyeinek nagy része és hiába az igen jelentős előrelépés az infrastruktúra fejlesztés területén, a jövedelemszerzési lehetőségek hiányában paradox módon a korszerű és szépen gondozott falvak léte is megkérdőjeleződik. A fiatal generációk elköltöznek, melynek szükségszerű velejárója az intézmények leépülése, az iskola, az óvoda, a posta, a bolt bezárása, és a megállíthatatlan öngerjesztő-önpusztító folyamat beindulása.
Kemény Bertalan akkor sem fent, hanem helyben kereste a megoldást. Általa modellnek tekintett dán népfőiskola mintájára a helyi szellemi műhelyek kialakítását szorgalmazta a mindennapok megkönnyítése és a távlatok megteremtése érdekében. Az együttműködés tanítható és tanulható - vallotta, és ebben segítséget nyújthatnak e műhelyek. Hogy a nagy szavakat aprópénzre váltsa, lehajolt minden apróságért. Ennek jegyében tette fel a kérdést, hogy miért nem használjuk ki a csereprogramokban rejlő lehetőségeket, miért nem utazunk tanulni a másik faluba. Utópisztikus gondolatokat táplált a helyi demokráciákról, ugyanakkor számolt a realitásokkal. Számolt a közigazgatás koncentrációjával, az önkormányzatiság elmozdulásával a kistérségi szint felé. De hogy ez ne rombolja tovább a falut, a részönkormányzatok szerepét szerette volna erősíteni. Sőt modellszerűen azt képzelte, hogy direkt demokrácia megvalósulhat úgy, hogy a körjegyzőségeken belül az egyes településeken a falugyűlés intézi a közösség ügyeit.
Számolt az iskolák körzetesítésével is. Siránkozás helyett rögtön azon gondolkozott, hogy mit lehet tenni annak érdekében, hogy e rendszerben megmaradjon a településhez fűződő érzelmi kötődés. Helyi tantervet ajánlott (így lett a málna tantárgy a Börzsönyben), ami többek között a kistérségi táj változásának nyomon követésére épül, szemléletesen az 1870-es katonai térképekkel kezdődően. Ki is mondja: ma már a falu túl szűk keret, ezért lép ki a kistérség irányába.
A falu fejlettségét nem a gazdasági és infrastrukturális mutatókkal mérte, hanem a lakosai közti kapcsolatrendszerrel. Ezért alapérték nála az egymásra figyelés, a kérdezni tudás, az egymástól tanulás, a generációs ismeretátadás. A kérdések, a válaszok, a közös útkeresés, az élmények összeszövik azt a hálózatot, amitől a falu lakói közösséggé válnak. Így a biogazdálkodás és a lokális fejlesztő csapat ugyanazt a célt szolgálja – közösséget építeni, élhető és megtartó világot teremteni hétköznapi technikákkal. Településtervezőként dolgozva fogalmazta meg híres mondását: „nem a vidék népességmegtartó képességre van szükség, hanem a képességmegtartó népességre”.
Kemény Bertalan szellemi-sprituális hagyatékának fontos tézisei, az egyszerűen és nagyszerűen fogalmazott mondataiban – a gondnokok képzésére készült olvasó-tankönyvekben – is ott lapulnak: „Vissza kell adni a kocsmai beszélgetések, a családi összejövetelek, a szomszédolások, a közügyek félelem nélküli megvitatatásának, az egymást megismerő, lélektől lélekig jutó meghitt beszélgetések becsületét egyaránt”.
A falvak jelenével, jövőbeni sorsával őszintén szembenéző és közösséget vállaló élete, mára egy iskolává szélesedett gondolkodásmódot fémjelez már, és ami fontos: memcsak értelmiségi körökben.
Krizsán András építész, a Falufejlesztési Társaság elnöke
(Dr. Csatári Bálint laudációja és Dr. Szaló Péter - Miklóssy Endre korábbi visszaemlékezései felhasználásával)
