Miklóssy Endre
Egy új cigánypolitikai koncepció alapjai
Előzmények.
Az elmúlt fél évszázadban 3 olyan radikális változás történt Magyarországon, amelyek a cigányság addigi életstratégiáját folytathatatlanná tették.
● 1960-ban a TSZ-szervezés, aminek következtében az addigi megélhetésüknek, a parasztgazdaságok számára végzett különféle szolgáltató és napszámos munkáknak a lehetősége megszűnt. A kommunista rendszer azonban, a teljes foglalkoztatás igényéből kiindulva, fokozatosan munkát és ezzel megélhetést adott a cigányoknak, a 80-as évekre már gyakorlatilag minden munkaképes korú cigány férfi dolgozott. Igaz, a pénz kevés volt, a munka csekély értékű, és az egész nagyrészt zsákutca volt nagyrészük felemelkedése szempontjából. Az ambiciózus kevesek ugyan zavartalanul tanulhattak, viszont értelmiségiekké válva eléggé megszakadt a kapcsolatuk a népükkel, és ezzel együtt a mintaadó képességük is.
● 1990-ben a rendszerváltással azután megszűnt a teljes foglalkoztatás, rövid idő alatt 1,7 millió munkahely veszett el, köztük a cigányok döntő többségéé is. A kormányzat kezdettől fogva a szociális és munkanélküli segélyezésnek a már Nyugaton is túlhaladott stratégiájával próbálta kezelni a helyzetet, munkahely-megőrzés vagy új munkaalkalom-teremtés helyett.
Néhány év múltán azonban kibontakozni kezdett egy új cigánypolitika, amely a problémák felmérése után komplex módon kívánta megoldani a helyzetet. A cigánypolitika végrehajtását kormányrendeletekbe foglalták, a minisztériumok megkapták az illetékességi körüknek megfelelő részfeladatokat, forrásokat, működési rendet, a kérdés gazdája egy tárcaközi bizottság lett, amely évente kétszer beszámolni tartozott az előírt feladatok részarányos végrehajtásáról. A politika fő fejezetei az oktatás, a hagyományőrzés, a foglalkoztatás, a szociális és egészségügy, a telepfelszámolás, az antidiszkrimináció voltak. Segítséget nyújtott a végrehajtásban, hogy időközben létrejött, elsőként a világon, a cigány önkormányzatok rendszere. Jellemzően csekély volt az egész működés során a korrupció.
Fogyatékosságának bizonyult a hosszútávú tervezés és a szinergikus fejlesztéspolitika hiánya, ezt az addigi tapasztalatok alapján 2002-ben kívánta pótolni a kormányzat. Kedvezőtlen volt az elégtelen kommunikáció és a fogyatékos kapcsolatrendszer, továbbá az, hogy elég csekélyek voltak a szükséghez képest a rendelkezésre álló források. A pénzpazarló szociális segélyezési rendszer reformjára egyik kormány se merte magát rászánni és a forrásokat a jövő ésszerű felépítésére használni. A forrásszűke azonban nem csupán pénzkérdés, hanem a hatékony felhasználást biztosító rendszer működési kérdése is volt, aminek a felépítése túlságosan lassan folyt. Mindazonáltal a cigánypolitika határozott fejlődést mutatott, azidőtájt az EU szakemberei is idejártak, hogy tanuljanak belőle. Maga a cigányság ha nem is volt valami elégedett – joggal – mégis békés volt, mert azért lehetett érezni a helyzet javulását.
● 2002-ben azonban radikális fordulat következett be. Az új kormány a teljes addigi cigánypolitikát felszámolta, és ehelyett őket kezdte politikai eszközként felhasználni, egyrészt mint biztosan működő „szavazógépet” (megcsúfolása a parlamenti demokrácia elvének, hogy embercsoportokat mozgósítani lehet az őket támogató politika megbuktatására), másrészt meg mint a többségi társadalommal szembe állítható „mumust”. Megjelent és nagyra nőtt természetszerűleg a korrupció és a bűnözés, leromlott a közbiztonság és végletesen megromlott a közbizalom. A cigányok nem tudják, hogy a helyzetük nyilvánvaló romlásának mi a gyökere, és ezért könnyen hergelhetőek a velük élők ellen. A problémákról pedig sok évig beszélni sem lehetett a „politikai korrektség” nevű gondolatrendőrség működése miatt.
Úgy tűnik, hogy a cigányság körében radikálisan csökkent a befolyása mind a helyzet megértésére képtelen értelmiségnek, mind pedig az eszközeitől megfosztott választott önkormányzatnak. (Az OCÖ a 90-es években milliárdnyi fejlesztéstámogató összeg koordinálását végezhette.) Ehelyett visszaalakulni látszik az archaikus társadalomszerkezetük, a nagycsaládi alapokon nyugvó vajdák hatalmával.
Általános problémafelvetés.
A Magyarországon kialakított úgynevezett „liberális piacgazdaság” rendszere tökéletesen alkalmatlan egyebek között a cigányság problémáinak a megoldására is. Az a gazdasági stratégia, amely kizárólag a világgazdaság itteni szereplőit támogatja, és egyúttal diszpreferálja a hazai igényeket szolgáló foglalkoztatást, semmi esélyt se ad az alacsony képzettségű és az országban diszperz módon szétszórt cigányság foglalkoztatására. Az a „liberalizmus” pedig, amely kizárólag az alkotmányos jogokat ismeri el, a vele járó kötelezettségeket pedig nem, úgyszólván reménytelenné teszi a jövőt is.
(Az általános iskolába járás biztosítása kötelező az iskolafenntartó számára, viszont nem kötelező a szülők számára, kiknek iskolába kell küldeni a gyereküket. „Alapjog sérül” – hangzik a jajongás, ha valaki ezt csak a legenyhébben is szankcionálni próbálná. Így ma a cigány gyerekek harmadrésze egyáltalán nem tanul. Biztosítani kell az emberek megélhetését – mondja az alkotmány egy másik alapjogról. Ezt úgy értelmezni, hogy a „szociális segély” alkotmányos előírás, durva félreértés. A megélhetéshez szükséges munka is ide tartozik. Hadd tegyem hozzá, annakidején, amikor beszámolókat tartottam a kormányzati cigánypolitikáról, soha egyetlen cigány se tiltakozott ez ellen, sőt nagyon is egyetértettek vele. Ebbe a sorba tartozik a „megélhetési bűzözés” is, amit már-már alapjognak kívánnak tekinteni – és a minta fonákján ez az alkotmánysértő „tolerancia” a cigányok kifosztását eredményező uzsorát is elnézi.)
A cigányság a magyar társadalom része. A problémái ezért ugyan lehetnek részben sajátosak, részben pedig súlyosabbak, mint a nemcigányoké, de végülis elválaszthatatlanok és így megoldhatatlanok az országunk egészének a problémái közül kiragadva. Így a megoldás kulcsa egyetlen mondatban a helyi társadalom, a helyi gazdaság, a helyi közellátás újraépítése. Kizárólag ezen belül kezelhetőek a cigányság problémái is. Gyakori tévedés, amiben osztoznak az üggyel foglalkozó politikusok és a cigányvezetők egyaránt, hogy valamiféle országos nagyprogrammal lehet a problémákat megoldani. Megoldás kizárólag csak helyi szinteken lehetséges – országosan, a szabályok, a források és hasonlók biztosításával csupán a feltételeket lehet biztosítani ehhez. A megoldás kulcsát tehát „aprómunkák” sokasága jelenti.
Mindez természetesen radikális irányváltás Magyarország egésze számára, mert a mesterségesen megteremtett területi és társadalmi hátrányos helyzetek általános megszüntetésére kell irányuljon. Ennek a részletes kifejtése viszont jócskán meghaladná dolgozatom lehetőségeit. Így a továbbiakban csupán azzal az előfeltevéssel élek, hogy ez a radikális változás csakugyan bekövetkezik.
Stratégiai alapok.
A feladatok tehát két eltérő szinten jelentkeznek, a feltételek országos szintű megteremtésében és a megvalósítás helyi szintjén. Mindazonáltal a kettő közötti „átjárást” is biztosítani kell. Országos szinten a koncepció részletes meghatározása és az operatív kormányzati végrehajtás szükséges. Helyi szinten összetett szervezési-információbővítő feladatok vannak, megjegyezvén, hogy ez a szint többféle is lehet a feladatoktól függően : települési, kistérségi, esetleg megyei. A kapcsolat a két szint között pedig az érdemi információk kölcsönös átadását jelenti, ennek a technikája a 90-es években már kezdett is kialakulni.
A stratégiát a végrehajtás szempontjaira való tekintettel a kormányzat és a közigazgatás szakmai illetékességi körei szerint kell meghatározni. Itt azonban ezt mellőzve, feladatcsoportok szerint foglalom össze a tennivalókat, hogy az összefüggésük áttekinthető legyen. Három ilyen blokkról kell beszélnünk : a társadalomépítés, a helyi erőforrások megőrzése és gyarapítása és a munka összefüggéseiről.
Társadalomépítés.
● A probléma alapja a cigányság folyamatos „lefejeződése” a társadalmi és területi migráció következtében : a tanultak elvándorolnak, elszakadnak a tanulatlan többségtől. Ezáltal elvész a mintaadó szerep, és eltűnnek a helyi társadalmat szervezni, az emberek számára érdemi információt adni képes tekintélyek is, kitéve őket a legprimitívebb média-agymosásnak. A tennivalónk tehát elvileg egyszerű : ne menjenek el, illetőleg jöjjenek vissza iskoláik után.
Ehhez mindenek előtt helyi megélhetési lehetőség kell. Magának a stratégiának a megvalósítása egyébként is sok embert kíván : gazdaságszervezés, szaktanácsadás, szociális gondozás, oktatás, életmód-formálás… Mindezeket az állásokat megfelelő végzettséghez kell kötni, ezen a módon pedig elkerülhető a pályakezdő cigány diplomások munkanélkülisége is, aminek ma már úgy tűnik, elriasztó hatásai is kibontakoztak a tanulást illetően.
● Minden normális emberi létnek alapfeltétele a lélek kiegyensúlyozottsága. A vallásnak ebben döntő szerepe van, ezért a keresztény egyházak felelőssége és feladata óriási. A lelkigondozáson kívül azonban fel kell vállalniuk a helybéli papoknak egy olyan többletfeladatot is, ami egyszerűen abból adódik, hogy nagyrészt egyedüli tanult emberek egy-egy „lefejezett” helyi embercsoportban, így részben rá hárulnak ezek különféle ügyes-bajos gondjai is. Erre a feladatra pedig fel kell őket készíteni már az egyetemi tanulmányaik során.
● A rendszerváltás zavaros körülményei között aránylag nagy számú, 15-20 %-ra tehető a nagy mobilitással kapcsolatban hirtelen meggazdagodott cigányok száma. Életvitel szempontjából ezek nem feltétlenül jelentenek pozitív mintát – igaz, ez elmondható a többségi társadalomnak a hirtelen meggazdagodott tagjairól is. Mindenesetre igen visszatetsző, amikor ezek, legálisan kimutatott jövedelem híjján, szociális segélyért folyamodnak. A szociális segélyezésnek az a nagy paradoxona, hogy a hatékonyságához „szőrös szív” szükséges, nyilvántartással, szegénységi bizonyítvánnyal.
● Sajnos, elég sok olyan település van Magyarországon, ahol az elmúlt évek áldatlan közpolitikája miatt nagyon elmérgesedett a helyzet a cigány és nemcigány lakosság között. Ezeket az ellentéteket jószolgálati konferenciákkal kell feloldani, amelyben neves cigány értelmiségiek és cigánypolitikában járatos szakemberek beszélnék meg a problémákat a helyi lakossággal. A bizalom helyreállítása nélkül ugyanis, minden egyébtől eltekintve, a helyi gazdaság rendbe hozatala, vagyis az itt élők megélhetésének a biztosítása sem lehetséges.
Ide tartozik a köz- és vagyonbiztonság kérdése is. Remélhetőleg ennek az országos vonatkozásait a rendőrségi reform megoldja majd (uzsora, fémlopás, zsarolóbrigádok, cigányellenes terrormerényletek stb.) Kétségtelen, hogy a bűnelkövetők nagy része cigány származású, és ennek a bűnözésnek megvannak a maga jellegzetességei is. Aki ezt nem méri fel, annak sem az elhárítás szakmai munkájában, sem a normális közbeszédben nincsen esélye az eredményre. Ne beszéljünk azonban „cigánybűnözésről”, ami éppoly sértő, mint a Kärtnerstrasse boltosának az a felirata, hogy „magyar, ne lopj !” A probléma egyébként, anélkül hogy elfogadnánk a „megélhetési bűnözés” fogalmát, nem kis részben valóban megélhetési, a helyi biztonságot tehát erről az oldalról kell elsősorban megközelíteni. Magát a köz- és vagyonbiztonságot pedig a rendőrség megfelelő megszervezésével együtt olyan fizetett vagy önkéntes polgárőrök-mezőőrök biztosíthatják, amelyben természetszerűleg részt kapnak cigány lakosok is, legfeljebb hozzáteszem, nem etnikai, hanem alkalmassági alapon.
● Lényeges a helyi cigány önkormányzatok alkalmassá tétele a helyi problémamegoldásban. Ennek az egyik akadálya ezeknek a szakmai felkészületlensége, a másik pedig az, hogy magának a különben igen előremutató kisebbségi törvénynek a tartama épp a cigányok számára legfontosabb gazdasági-szociális kérdések tekintetében fogyatékos, mivel alapvetően a kulturális autonómia feltételeit foglalja magába.
Ezzel kapcsolatban szükséges volna az Országos Cigány Önkormányzatnak valamiféle regionalizálása is. A jelenlegi szerkezetben eléggé fogyatékosan tudja csak felfogni és kezelni a különféle helyeken felmerült, eltérő problémákat. Egy ilyen regionalizáció azt is lehetővé tenné, hogy a régió-szinten kidolgozott operatív támogatási-fejlesztési programok összeállításában közvetlenül részt vehessenek, mint érintettek.
Lényeges a kilencvenes években létrejött cigány „ernyőszervezetek” működésének az ösztönzése. Ezek mintegy hidat képeztek az országos és a helyi szint között : volt némi betekintésük a kormányzati politikába, azt tanácsokkal-felvetésekkel támogatni tudták, másrészt pedig a helyi cigány önkormányzatokat, civil szerveződéseket a nagyobb áttekintőképességüknél fogva el tudták látni érdemi információkkal.
● A fiatalok oktatása-képzése minden társadalomnak a jövője érdekében szükséges legfontosabb feladata, nincs ez másképp a cigányok esetében sem. A tennivalók vázlatosan a következők.
Ösztönző-kényszerítő rendszer a családok számára a gyerekek iskolába küldése érdekében
Szakoktatás a tovább tanulni nem kívánók számára
Ösztöndíj-rendszer a közép- és felsőfokon tanulók számára
Cigány-gimnáziumok a Gandhi-gimnázium tapasztalatainak a felhasználásával
Olyan fakultások és tanrendek, amelyek a helyben szükséges szakemberek képzését lehetővé teszik
Az egyetemi oktatásban való részvételük általános támogatása az érdeklődés felkeltésétől kezdve az anyagi feltételek biztosításán át a diplomások elhelyezkedési lehetőségéig.
● A cigány kultúra ápolása szintén két szinten kell történjen, és a kettő között a kapcsolatot is biztosítani kell. Múzeum, színház, 100 tagú cigányzenekar támogatása – mindehhez azonban követelményként ki kell tűzni, hogy ezek valóban el is jussanak a saját népükhöz(ilyen lehet például egy cigány tájszínház). A támogatásoknak tehát programelven kell működniük. Ezeket a kultúrprogramokat a magyar kultúra tartalmaival is ki kell egészíteni, amitől egyébként is csak erőszakkal választható el például maga a cigányzene, a szociográfiai irodalom, a cigányköltészet vagy a mindinkább kibontakozó festészet. (Kondor Béla hatása Szentandrásira például egészen egyértelmű.) Fölösleges támogatni viszont a globalokultúrát, ami minden más szemponttól függetlenül is, úgyis terjed a kereskedelmi kultúrbiznisz hullámhosszán. Igen fontos a helyi, öntevékeny kultúra ösztönzése is, ami az egyik leghatásosabb közösségformáló eszköz.
Helyi erőforrások.
Ez a felvetés egészen általános, az erőforrás minden gazdaság alapja, a cigányok problémájától függetlenül. A lényege az, hogy az erőforrások idegen tulajdonlása megfosztja az ott élőket az önérdekű gazdasági élet lehetőségétől, mert a működtetésük idegen érdekek alá rendelődik. (Nem mellesleg, ez volt az oka a rendszerváltáskor felbukkanó tömeges munkanélküliségnek is : a gazdaság urainak nem fűződött érdekük a további foglalkoztatás feltételeinek a megteremtéséhez, másnak meg nem volt erre lehetősége.) Az erőforrások közé soroljuk az életfenntartáshoz szükséges anyagi-ellátási eszközrendszert is.
● Szükséges mindenek előtt a termőföld helyi tulajdonlása. A helyi gazdálkodókat ösztönözni lehet ezen belül az élőmunka fokozott felhasználására (A jelenlegi osztrák és magyar mezőgazdaság között éppen ez a fő különbség, a sógorok javára). Fontos a közbirtokossági földek helyreállítása a helyi állattartás, megújuló energiagazdálkodás szempontjaiból. Olyan tartalékföldek is szükségesek, amelyeken bérlet-ingyenesbérlet formájában szociális agrártermelés folytatható (Ez a kilencvenes évek egyik gazdasági sikertörténetének ígérkezett.)
● Meg kell őrizni mérettől függetlenül az óvodát, az általános iskola alsó tagozatát, az egészségügyi és szociális szolgáltatás alapegységeit.
● Meg kell őrizni, illetőleg a szükséghez képest fejleszteni a helyi közösségi közlekedést. (A vasútfelszámolás nagyrészt éppen a cigányok által sűrűn lakott térségeket érinti.)
● Meg kell köztulajdonban őrizni a közműveket, és különösképpen pedig a vízbázisokat.
● Az úgynevezett cigánytelepeket komfortosítani kell, a gyenge minőségűeket pedig felszámolni. A komfortosításhoz egyúttal olyan életmód-formáló tréninget kell kapcsolni, amely megtaníthatja a lakókat a porta gazdasági használatára, esztétikai elrendezésére.
Munka.
A marxizmus annyira lejáratta a munka fogalmát, hogy mára úgyszólván nevetség tárgya lett. A legfontosabb a munka becsületének a helyreállítása volna. A cigányok körében a kilencvenes években ez még vitathatatlan volt – sajnos nem vagyok biztos benne, hogy még ma is így van-e.
A helyzetet a mai holtpontról mindenesetre csak a munkavégzés kiszélesítése segítheti ki. Ezt azonban igen differenciáltan kell tekintenünk, nem lehetséges és nem is kívánatos a visszatérés a kommunista rendszer munkakényszeréhez.
Tudomásul kell venni mindenek előtt, hogy a cigány munkaerő a képzettségénél fogva elég nagy részben nem képes a modern ipar számára elfogadható értéktermelésre, ezért is váltak munkanélkülivé. Viszont ez a státuszuk, a segélyből élés, gazdasági értéket nem hoz létre, az egyéni életben igen súlyos stresszt okoz (föltehetőleg ez a stressz a fő oka a középkorú cigány férfiak riasztóan magas halálozási arányának), generációs összefüggésben pedig az új nemzedék számára nem ad használható életmintát.
A foglalkoztatásra általános recept nem adható, ellenkezőleg, igen sokféle formában és eltérő gazdasági céllal kell megvalósítani. (A gazdasági célt azért hangsúlyozom, mert minden munka értelmét végülis ez határozza meg. Ha kiások egy nagy gödröt, majd betemetem, akkor az mindvégig munka volt, ám az eredménye még lelkileg is lesújtó.)
● Komoly gazdasági problémája a foglalkoztatásnak a munkaerőt sújtó jelentékeny közteher, ami többszöröse a tőke közterheinek, és erősen csökkenti a hazai kis- és középvállalkozásoknak, vagyis a foglalkoztatás gerincének a lehetőségeit. Az általános gazdaságpolitikai szabályozás ezen segíthet, de térségi mérlegelés-megfontolás alapján szóba jöhet közteher-átvállalás is. Ennek az a logikai kiindulópontja, hogy éppen ezekben a legproblémásabb térségekben a legrosszabb a tőkeellátottság és a termékpiacra jutás lehetősége is.
● Lehetőség a kézművesipar fejlesztése. Itt csak részben gondolok afféle hagyományos mesterségekre, mint a kosárfonás. Részben arra is, hogy a helyi gazdaság általános megerősödésével különféle ipari szolgáltatásokra is megnő az igény. Mindezeknek természetesen képzési összefüggései is vannak.
● A közérdekű munka jelenlegi szerepe ellentmondásos. Mivel előfeltétele a munkanélküli segélynek, ezért kötelezően igénybe is veszik, de az eredménye nem feltétlenül hasznos. Holott az is lehetne, mert országszerte rengeteg olyan fontos közfeladat van, amit nem célszerű vállalkozói-üzleti alapra helyezni. Ezeket viszont, hogy valóban értelmük legyen, meg kellene tervezni, több évre előre. Ez a tervezés alapjában véve kistérségi szinten történhet.
A képzetlen munkaerő foglalkoztatásának ez lehet a legfontosabb formája, és a gyerekek, a jövő nemzedék számára minta a munkavégzéshez és ösztökélés arra, hogy tanulással ennél fontosabb és jövedelmezőbb munkára törekedjék.
A közérdekű munka fogalmát azonban ki is lehet terjeszteni. Ide sorolhatóak különféle állami funkciók társadalmi átvételei, mint a szociális alapú szolgáltatások, egészséggondozás, életmódformálás, de például a munkanélküli zenészek foglalkoztatása is lehetséges ilyen alapon. (A vendéglő-tulajdonos ingyen élőzenei szolgáltatáshoz juthat így a forgalma fellendítésére, a hegedűsnek meg nem kell árkot ásnia munkavégzés fejében.)
● Lehetséges fiatal cigány agrárvállalkozók számára tartósbérlet formájú földjuttatás és eszközellátás. Cigány népességű falvakban ez komoly helyi társadalomerősítő hatású lehet.
● A kilencvenes évektől fogva bevezetett gyakorlat a szociális célú agrártermelés. Olyan szegény sorsú falusiakat érint, akik még a saját éves újratermelésüket sem tudják biztosítani, ezért az önellátásuk megkönnyítésére ingyenes földhasználatot, évente juttatott szaporítóanyagot, esetleg talajművelés-térítést kapnak pályázati alapon. Kisebb termelőszövetkezések vehetik ezt igénybe, a községi önkormányzat, vagy a cigány önkormányzat szervezésében.
● Sok helyen vannak az aprófalvakban olyan parasztporták, ahol most cigányok élnek, és elég jelentős a telekterület. Ezek elvileg képesek jelentős mérvű önellátásra, sőt még kisebb mértékű piaci értékesítésre is, ha a megfelelő szakismerettel rendelkeznek. A szükséges képzést, szaktanácsadást pedig meg lehet szervezni a számukra.
A megvalósításról.
● Hatékony, kiszámítható politikához évtizedes távlatok szükségesek. Ennek az a módja, hogy a parlament elfogad egy határozatot a hosszútávú cigánypolitikáról – ami kötelező a mindenkori kormányokra, másokat pedig informál. Ettől kezdve ennek a megvalósítása része kell legyen a mindenkori kormányprogramnak, és bármikor számon is kérhető rajta. (2002-ben készült is egy ilyen, előterjeszthető állapotban volt, de az új parlament már nem foglakozott vele.)
● Az operatív végrehajtás kormányzati feladat. Ki kell jelölni a végrehajtásért és a koordinációért felelős tárcát – hiszen a programban számos minisztérium érdekeltsége nyilvánvaló. (Nem célszerű az időnként felröppenő ötlet a „cigányügyi minisztériumról”, vagy a hatalmas, differenciálatlanul elkülönített „cigányalapról”. Jóval hatékonyabbnak bizonyult ezeknél a tárcafeladatok között előírt konkrét cigánypolitika.) A radikális pályamódosításra való tekintettel célszerű az indító fázisban a törvény-előkészítésért felelős Igazságügyminisztérium társfelelősként történő bevonása. Ezekhez a módosításokhoz azonban a kérdésköröket ismerő nem-kormányzati szakértők bevonása mindenképpen szükséges.
A tárcák munkájának összehangolását és ellenőrzését tárcaközi bizottság intézi, az illetékes miniszter vezetésével, a legteljesebb nyilvánosság előtt. A bizottságba az OCÖ-nek szavazati joggal, és esetleg más cigányszervezetnek a bevonása is szükséges. Az OCÖ-t mindenesetre szakmailag fel kell készíteni az érdemi munkára, hiszen a partnerei hatalmas minisztériumi apparátusokra támaszkodnak.
● A támogatásnak pályázati alapon kell történnie. Ezek vagy a szakmailag illetékes minisztériumhoz, vagy a regionális tanácsi szinthez (NUTS-II.) érkezhetnek. A pályázható tartalmat illetően azonban rendkívül széleskörű előzetes társadalmi egyeztetés szükséges, enélkül a hatékonyság erősen leromolhat. A pályázatok elbírálását szakértői testületnek kell végeznie, közigazgatáson kívüli szakemberek bevonásával, a döntést pedig egy olyan társadalmi szervezetnek kell meghoznia, ami elsősorban köztiszteletnek örvendő civil személyekből áll. (A politikai vezetők efféle döntéseivel kapcsolatban rosszak a tapasztalatok, de még rosszabb az irányukban megnyilvánuló teljes bizalmatlanság, ami immár eleve nem hajlandó ezt elfogultatlannak tekinteni.)
● Ami a forrásokat illeti, három lehetőség látszik nyilvánvalónak. Az egyik a szociális segélyezés rendszerének az átgombolása. A másik a működő támogatási rendszer, pl. foglalkoztatási alap integrálása a feladat végrehajtásába. A harmadik az EU 2007-13 közötti tervezési távlatában készített Új Magyarország Fejlesztési Terv célrendszerének a radikális átszabása a munkahely-teremtés és a helyi infrastruktúra fejlesztési prioritásával.
Megjelent a Magyar Nemzetstratégia 2. kötetben, 2009.decemberében.
(Fotók: Krizsán András építész - Bódvalenke, freskófalu)
(A díjátadó ünnepség előadói)
Kemény Bertalan szellemi-sprituális hagyatékának fontos tézisei, az egyszerűen és nagyszerűen fogalmazott mondataiban – a gondnokok képzésére készült olvasó-tankönyvekben – is ott lapulnak: „Vissza kell adni a kocsmai beszélgetések, a családi összejövetelek, a szomszédolások, a közügyek félelem nélküli megvitatatásának, az egymást megismerő, lélektől lélekig jutó meghitt beszélgetések becsületét egyaránt”. 
Elsősorban katolikus családok élnek Visnyeszéplakon, akik a közös lelki életet fontos összetartó erőnek tartják. A vallási ünnepeket és a hozzájuk kapcsolódó szokásokat, mint a karácsony előtti betlehemezés vagy a farsangi mulatságok megtartják, megőrzik. Minden évben Szent Mihály napján búcsút tartanak. Mivel a faluban nincs templom, egy kápolnát szeretnének építeni. A hozzá tartozó harangláb már elkészült. Az éppen ügyeletes harangozó mindennap megkondítja a faluban őrzött 150 éves harangot. (A haranglábat újjáépítették a Faluház mellé, a kép egy korábbi állapotot mutat.)
