HTML

Isten hozott

Kemény Bertalan öröksége az Országos Falugondnoki Hálózat. Ha meg akarjuk érteni nemzetünket, vidékre kell mennünk. Ha építeni akarjuk a nemzetünket, vidéken kell kezdjük. Tennivaló pedig akad bőven!

Kommentek

  • Zizzenő: Ma hallottam a faluról a Kossuth rádióban. Nézem a képeket, és csak bámulok. Csodásak a képek. Gra... (2014.03.20. 19:28) EGY ÚJ CIGÁNY POLITIKAI KONCEPCIÓ ALAPJAI
  • falufejlesztes: @tbsp: Kedves Tibor Nagyon örültem a jelentkezésednek. Legközelebb május 26-án, csütörtökön, 14 ór... (2011.05.15. 15:41) Megújuló Társaság
  • dzsilla: remek írás! egyébként meg pont ma olvastam egy interjút, azt hiszem valamennyire kapcsolódik a tém... (2011.02.09. 13:58) ALUSZNAK NÉMÁN A FALUK
  • Alízium: Érdekes témák ígérkeznek. Kár, hogy kevesen hallanak ezekről az előadásokról! (2009.11.09. 13:44) CSÜTÖRTÖKI ISKOLA 2009 ŐSZ
  • Ződgyík: Kellemes az atmoszféra. Érdekes volt végignézni a képeket. Tetszik, hogy nem hagynak semmit az eny... (2009.09.26. 14:14) Az önfenntartó falu

Linkajánló

A falu és az EU változó gazdaságfilozófiája.

2010.12.17. 16:44 falufejlesztes

Miklóssy Endre

A falu és az EU változó gazdaságfilozófiája.

 

Nem lépünk kétszer ugyanabba az Únióba – mondták már a régi görögök. A most esedékes belépők számára olyan kockázatok merülnek fel, amelyek régebben nem voltak. Ezeknek az oka az, hogy úgy tűnik, az Európai Úniónak a gazdaságfelfogása és a céljai változóban vannak. A változások kockázatai a gazdaság és a társadalom perifériáján élők számára különösen nagynak látszanak, ezekkel elsősorban a falu és az ott élők számára okozhatnak nehézségeket. Fel kívánom hívni itt a figyelmet ezekre.

 

Az európai együttműködés gazdasági célok mentén indult el. és mindmáig ez a legfontosabb területe is. Az 1957-es Római Szerződéssel létre hozott Közös Piac fő célja volt a nemzetállamok mentén létező piaci szegmentáció megszüntetésével az eladási lehetőségek növelése és ezzel a piac dinamizálása. Ennek az érdekében deklarálták a határok lebontásával járó „4 szabadság” elvét (áru, tőke, szolgáltatás, munkaerő akadálytalan mozgása).

 

A határok megszüntetése azzal jár, hogy növelhető a gazdaságos termeléshez szükséges szérianagyság, a mobil erőforrások elmozdulhatnak a komparatív gazdasági előnyöket ígérő térségekbe, a járulékos eladási költségek jelentősen csökkenhetnek. Egészében véve a Walras-törvény szerint az eladási ár csökkenése növeli az eladási lehetőséget, vagyis élénkíti a piacot. (Pusztán a vámhatárok megszűnése néhány év leforgása alatt 25 % -os gazdasági növekedést okozott. )

 

Probléma lehet viszont az, hogy a kereslet-kínálat egyensúlyi görbéjén ez a változása egyúttal csökkentheti a fizetőképes keresletet is. Hiszen az additív költségek végső soron ilyenként jelentek meg az államháztartásban. Ezt a problémát az egységesülő támogatási rendszer oldotta meg.

 

Kezdettől, 1958-tól működik a szociális és az agrár-támogatási rendszer. A térségi egyenlőtlenségek kezelése ez idő tájt még a tagországok saját gazdaságpolitikáján belül működik, de az egészében alulfejlett országok – mindenek előtt Írország és Görögország – belépése ezt a megoldást elégtelenné teszi. Így születik meg 1975-ben a regionális fejlesztési támogatások rendszere.

 

Ezeknek a támogatásoknak a voltaképpeni fő célja nem a társadalmi jólét érdekében végre hajtott jövedelem-átcsoportosítás, hanem a gazdasági erőforrások bővítése, hiszen ez vezethet csupán a piaci vásárlóerő bővüléséhez is :

            a munkavállalóké, ezt szolgálják az oktatási, egészségügyi, munkaerő-piaci átképzési támogatások

            az agrártermelőké. A modern gazdaság piaci szempontból fölöttébb ellentmondásosan kezeli az agráriumot. Leértékeli az előállítási költségek alá a nyers termékek árát, de hogy a termelő mégis piacon maradhasson, pótlólagos támogatást ad neki. ( Valójában ugyan inkább a háttériparnak, erre mutat például, hogy a termeléstámogatás kritériuma a műtrágya-felhasználás…)

            a termelés helyéé, ez tartalmát tekintve komplex. Így jönnek létre a regionális fejlesztési támogatások. A fő céljuk a működő tőke ide vonzása, ezen keresztül a helyi erőforrások piaci értékének a növelése, vagyis a vásárlóerőé. Ez egyúttal stabilizálni is képes a helyi gazdaságot, elősegíti a munkaerő helyben maradását. A fő eszköze az infrastruktúra-fejlesztés, és a képzettség növelése.

az agrártámogatási rendszerrel kapcsolatos piaci problémák az ezredforduló táján felvetették egy másfajta támogatási stratégia szükségességét, amelyen belül fokozatosan a helyi erőforrások komplex fejlesztése válik céllá. Ezt a módszerét tekintve a területfejlesztéshez tartozó támogatási rendszert nevezzük vidékfejlesztésnek. Gazdasági értelemben elsősorban a helyi piac megerősítéséről, s ezzel együtt a helyi erőforrások közötti tranzakció javításáról van szó.

 Ezeknek a támogatási rendszereknek a működtetése a tervezési és a döntéshozatali rendszer korszerűsítését igényelte, így alakult ki a társadalmi részvételre támaszkodó demokratikus döntéshozatal és a fejlesztési programozás rendszere. Az Európai Únió ezekkel kapcsolatban számos elvi iránymutatást jelentő határozatot is hozott, a szociális vagy az önkormányzati chartától a tervezés „torremolinosi chartájáig”.

 Mindezek az irányelvek és módszerek kedvező körülményeket jelentettek a helyi gazdasági erők kibontakozásához, és a közben csatlakozott, az európai centrumhoz képest elmaradott országok gyors ütemű felzárkózását eredményezték. A helyi gazdasági teljesítmény javulása természetszerűleg a fizetőképes kereslet emelkedését is eredményezte. Elmaradtak azok a kedvezőtlenként várt következmények, hogy az alulfejlett országokból bevándorlási roham indulna a fejlesztési centrumokba.

 Az eddigi gazdaságfilozófia tehát a vásárlóerő növelését célozta meg a piacbővítés érdekében. Most azonban változás érlelődik, ami igen radikálisnak látszik. A tíz új állam tagfelvételénél csupán kirobbant az, amire már évek óta számítani lehetett. A kommunista világrendszer bukásával ugyanis a kontinens nyugati felében a multinacionális óriáscégek törtek előre, és az Únió eddigi politikai gerincét és távlati orientációs pontját adó középrétegek erősen meggyengültek, és a kisebb tőkeerejű vállalkozások súlya és befolyása is. (Németország újra-egyesítésének a gazdasági következményei mutatják ezt a legvilágosabban. ) Erőteljesen megnőtt a központi eurobürokrácia létszáma és hatalma, és jól látható az érdekkapcsolat is a két folyamat között. Pusztán az ügymenetre szorítkozva, jóval egyszerűbb odaadni valakinek „100 egységnyi” támogatást, mint száz valakinek 1-1 egységnyit. Még ha a komplex piaci hatékonyság ( vásárlóerő-növelés ) az utóbbi esetben lényegesen nagyobb is lehet. Ezért azután az európai területfejlesztés szakmai büszkesége, a területfejlesztési program, érzékelhetően kiszorulóban van a támogatási rend alapjaiból. ( A strukturális alapok rendjéről szóló 2081/93-as, és 1260/99-es tanácsi rendeletek szövegének az összehasonlítása jól mutatja e változtatás tendenciáját. )

 A koncepcionális cél immár nem elsősorban a vásárlóerő növelése. Ezért nagy valószínűséggel csalódás lesz az új országok keresői számára, hogy a jövedelmük még hosszabb távon se fog felzárkózni az európai átlagokhoz, aminek most többnyire a heted-nyolcadrészét teszi ki. Ez a különbség természetszerűleg nem vonatkozik majd a tőkehozadékra, mivel a szabad piacon a tőkének jóval nagyobbak az érdekérvényesítő képességei. ( Az erőforrások eltérő mobilitása eredményezi a tulajdonosaik között erőkülönbséget. )

 Ez az aránytalanság azonban másfelé vezeti az Úniót, mint eddig. Eddig ugyanis kiegyenlítő szerepet játszott az erőforrások ára közötti komparatív különbség, persze csak akképpen, hogy a támogatások az akadályok csökkentésére irányultak. Most viszont más elvi célkitűzések körvonalazódnak, amelyeknek a stratégiai célja az erőforrások megszerzése.

 

A csatlakozási feltételek jól mutatják a koncepcionális változást. Eddig ugyanis az újonnan felvett államok, a viszonylagos gazdasági elmaradottságukra való tekintettel, pozitív diszkriminációban részesültek abból a célból, hogy az elmaradottságuk minél hamarabb megszűnjön, és ez a módszer hatékonynak is bizonyult. Most viszont a tíz új ország hátrányos megkülönböztetéssel fog belépni.

 A nizzai megállapodás végrehajtotta azt a közgazdaságtani abszurdumot, hogy a földet mint erőforrást, a tőkejavak közé sorolta. És mivel a tőkemozgás szabadsága a legfőbb követelmények közé tartozik – méltán – ez a határozat elhárítja az akadályt az elől, hogy a nagy tőkeerő a gazdálkodók tulajdonában lévő erőforrást felvásárolhassa. A probléma a kis tőkeerejű és kialakulatlan jogrenddel bíró országokban válhat súlyossá. A régi tagországok institucionális rendje ugyanis ezt a tranzakciót meg tudja akadályozni.

 A koppenhágai csúcs, a belépés feltételeinek a rögzítése, ezt a hosszabb távon érvényre jutó célkitűzést megtoldotta a napi gazdaságban teremtett diszpreferenciával. Mindenek előtt az agrártámogatások negyedannyiak csupán, mint a jelenlegi tagországokban – a piacgazdaság elvével tökéletes ellentétben. Ezzel szemben azon a területen, ahol valóban komoly induló hátrányban vagyunk, a gazdaság tőkeelátottsága terén – a piaci egyenlőségre hivatkozással a feltőkésített nyugati gazdaságok versenyfeltételeit követelik meg. Aligha várható más eredmény, mint az új országok gazdálkodóinak az elvérzése, az erőforrások elveszítése vagy mások kezébe kerülése.

 A vásárlóképességet persze csökkenti, ha másnak a rendelkezési körébe kerülnek az erőforrások, de az új körülmények érdektelenné tesznek a helyi vásárlóerő növelésében.

 Miért van ez ? Két okból. Az egyik a kontinens gyors elöregedése, ez a nyugdíjbiztosítási tőkebefektetéseken keresztül folyamatosan nagy vásárlóerőt biztosít, az új országok potenciális vásárlóereje ehhez képest elhanyagolható. A másik ok pedig a kizárólag az azonnali profitmaximálásra törekvő általános gazdasági szemlélet, amely a netán várható gondokat externáliáknak, a „jövő gondjainak” tekinti.

 A bontakozni látszó új stratégia alapvonásai tehát a következők.

             A helyi erőforrások megszerzése. A helyben képződött, kis volumenű tőkét vagy integrálni kell függő helyzetbe hozván a multinacionálisoktól, vagy pedig mint korszerűtlent, felszámolni. A földet hatalmas, gépesített latifundiumokká változtatni, amelyek igen kis élőmunka-ráfordítással nagy profitot tudnak termelni. A változásnak az a fő oka, hogy a fél évszázados intenzív művelés és kemizálás tönkre tette a nyugat-európai földeket, és a mezőgazdasági dömpingárut sokkal olcsóbban lehet a kevésbé kizsarolt keleti földeken előállítani. Ennek az érdekében természetesen gátat kell vetni a nagyobb élőmunka-ráfordítást igényelő kisgazdaságok, kertkultúrák fejlődése elé.

             Az alacsony helyi fizetőképesség stabilizálása. A nyugati országok már évtizedek óta csak intenzív bevándorlással tudták biztosítani az alacsonyabban kvalifikált munkakörök élőmunka-igényét, ezért vagy 20 millió munkavállaló érkezett ide, és egyre jobban érzékelhető probléma az, hogy nem az európai kultúrkörből : törökök Németországban, arabok Franciaországban, indonézek Hollandiában, négerek Nagybritanniában. Ezek nem integrálódott testként ékelődnek ma a nyugati társadalmakba. A probléma további növekedésének a meggátlására szigorú bevándorlási és határvédelmi intézkedéseket hoztak (schengeni egyezmény), csakhogy továbbra is meg kell oldani ennek a munkaerőnek a pótlását. E célt szolgálják majd az alacsony jövedelmű országok Nyugaton munkát vállaló segédmunkás-rétegei. Persze ennek a feltétele az is, hogy odahaza ne találjanak megfelelő megélhetést.

             A helyi piacok kivásárlása. Ennek akkor van értelme, hogyha sikerül melléje monopolközeli gazdasági helyzetet teremteni, vagyis diktálni mind a fogyasztási termékek, mind pedig a felvásárolt nyersanyagok áraiban. Jelenleg a tagországokban ez problematikus, mivel túlságosan nyilvánvalóan ütközik az Únió legfontosabb elveivel, tehát a jövőben megoldandó feladatok közé kell sorolni. ( A még nem csatlakozott országokban, mint Magyarország, természetesen tapasztalhattuk az érvényesítésére irányuló törekvést.)

             A nyugdíj-és egészségbiztosító rendszerek deszocializálása. Az újonnan csatlakozó keleti országoknak ezek a rendszerei a kommunista gazdasággal egyidejűleg tönkre mentek, ezért a működtetésük kizárólag folyamatos állami költségvetési juttatással lehetséges. Az államkasszát viszont ez igen megterheli, ráadásul egy olyan helyzetben, midőn az állami bevételek radikális csökkenésével kell számolni. A lehetséges megoldás tehát a magasabb fizetőképességűek bekapcsolása a kialakult nyugati biztosítórendszerekbe, akiknek pedig ez nem lehetséges (régi nyugdíjasok, kis jövedelműek), azoknak a lehető legalacsonyabb értékre szorítani le a vásárlóerejét. (Láthatólag ez is ellentétes az eddigi piacközpontú gyakorlattal. )

             Az elit- és tömegképző oktatás határozott elválasztása. A fejlett országok munkaerő-igénye ugyanis kettős. Nagy tömegű képzetlen munkásra van szükség a kvalifikálatlan élőmunka elvégzéséhez, a más kontinensről érkezettek helyén. Másrészt komparatív előny az állami támogatással kiképezett magas kvalifikációjú szakember, akit a fejlett gazdaság ilyen módon készen kap. ( Az orvos-képzésben lehet például számítani effélére. )

 Egészében véve jól látható, hogy a társadalom középrétegeinek az intenzív felmorzsolódása következik mindebből. Jogosult észrevétel, hogy itt voltaképpen az új országok gyarmatosítása történik.

 A magyar falu számára egy ekképpen megvalósuló forgatókönyv semmi jót nem ígér, sőt ellentétes a helyzete javítására irányuló minden koncepcióval. Ebben a jövőképben gépesített nagybirtok szerepel, néhány dolgozó és jóval több, fegyverhasználatra jogosult őrző-védő alkalmazottal. Számos más országba járó vendégmunkás, akinek a haza adott fizetéséből él a család, már ha egyáltalán van, mert hiszen aligha van szüksége rá az új gazdasági rendnek. Jelentősebb szociális támogatásra a csekély bevételű és különféle szabályokkal meg is kötött államháztartásnak aligha van módja. A jövedelem-nélküliek azonban, a harmadik világban tapasztalt módon, a városokba özönlenek, az ottani gazdaság externáliái ugyanis valamilyen lehetőséget mégiscsak jelentenek a nincsteleneknek. Az infrastruktúra-ellátás fokozatosan leépül, ezúttal nem intézmény-központosítás, hanem az alacsony fizetőképesség miatt. A falun élők nagy része pedig kiszorul a korszerű oktatásból.

 Csakhogy az Únió végülis demokratikus szervezet, a történendőkbe az érintettek maguk is beleszólhatnak. Ilyen volumenű ügyekben a miniszterek tanácsa, az Európa-Tanács, meg a strassburgi parlament jóváhagyása például nélkülözhetetlen. Mindaz, amiről most beszéltünk, részben még csupán direktívák szintjén létezik, és nem állt össze egységes, érvényesíthető gazdaságpolitikává. A készülődő Európai Únió-Alkotmány például az első pofont már meg is kapta. A környezetvédelmi miniszterek tanácsa a tervezetet elvetette, mert nem látja benne biztosítottnak a jövő megmaradásának az ügyét. Lehetőség van a helyi demokráciában is, amelynek a működése az európai társadalomfejlődés legfontosabb, és az Únióban is deklarált alapelvéhez, a szubszidiaritáshoz kötődik. De azt hiszem, a legtöbb lehetőség a hamarosan elérkező közös bajokban van, amelyeket csak közös erőfeszítéssel lehet majd megoldani. Ennek a felismerése segíthet abban, hogy a kontinentális együttműködés vissza találjon az Alapító Atyák, de Gasperi, Schumann, Adenauer szándékaihoz.

 

 Pécs-Budapest, 2003. június hó.

 

 Irodalom.

T.Hitiris : Az Európai Únió gazdaságtana.

Horváth Zoltán : Kézikönyv az Európai Únióról

Horváth Gyula : Regionális támogatások az Európai Únióban

Ladó Mária-Tóth Ferenc : A konzultáció és intézményei az EU-ban

Nagy Bálint : Költségvetési lyuk, vagy az EU-hoz illeszkedő vidékfejlesztés ?

2081/93. EK tanácsi rendelet

1260/99. EB rendelet

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://falu.blog.hu/api/trackback/id/tr62522249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.