HTML

Isten hozott

Kemény Bertalan öröksége az Országos Falugondnoki Hálózat. Ha meg akarjuk érteni nemzetünket, vidékre kell mennünk. Ha építeni akarjuk a nemzetünket, vidéken kell kezdjük. Tennivaló pedig akad bőven!

Kommentek

  • Zizzenő: Ma hallottam a faluról a Kossuth rádióban. Nézem a képeket, és csak bámulok. Csodásak a képek. Gra... (2014.03.20. 19:28) EGY ÚJ CIGÁNY POLITIKAI KONCEPCIÓ ALAPJAI
  • falufejlesztes: @tbsp: Kedves Tibor Nagyon örültem a jelentkezésednek. Legközelebb május 26-án, csütörtökön, 14 ór... (2011.05.15. 15:41) Megújuló Társaság
  • dzsilla: remek írás! egyébként meg pont ma olvastam egy interjút, azt hiszem valamennyire kapcsolódik a tém... (2011.02.09. 13:58) ALUSZNAK NÉMÁN A FALUK
  • Alízium: Érdekes témák ígérkeznek. Kár, hogy kevesen hallanak ezekről az előadásokról! (2009.11.09. 13:44) CSÜTÖRTÖKI ISKOLA 2009 ŐSZ
  • Ződgyík: Kellemes az atmoszféra. Érdekes volt végignézni a képeket. Tetszik, hogy nem hagynak semmit az eny... (2009.09.26. 14:14) Az önfenntartó falu

Linkajánló

Karácsony Sándor - A magyar világnézet (Bp.1941)

2010.11.24. 10:25 falufejlesztes

 

KARÁCSONY SÁNDOR

                                                 POKOLFÉLEGYHÁZA                                 

             (A magyar világnézet (Bp. 1941) című könyve alapján

szerkesztette Miklóssy Endre )

 

Úgy is mondják: Mucsa, úgyis: Piripócs, néha úgyis: Kutyabagos, legtöbbször úgy emlegetik: az Isten háta megett, németül is valami ilyes neve van: Herrgottswinkel, ami magyarra fordítva annyit tesz, mint a jó Isten szugolyája. Kedves mulatság jobb társaságban a furcsa nevű falukat (vagy inkább állomás-neveket) emlegetni: Szilasbalhást, Reszege-Piskoltot, Csajág-Röcsögét, Fugyi-Vásárhelyt, Kurd-Csibrákot, Szakály-Hőgyészt, Markota-Bödögét.

 

Ha megnézzük úgy egy csomóban ezt a sok fura falunevet, közös tulajdonságaikat könnyen észrevehetjük rajtuk. Valamiért nevetségessé vannak téve, ez az egyik. Eldugott, mindentől messzire eső fészkek lehetnek valamennyien, ez a másik. Furcsa, különös, ismeretlen, érthetetlen, sajátságos valamik lehetnek valakinek a szemében. Ez a harmadik közös tulajdonsága valamennyinek. Pedig falunév valamennyi. Még az is falut akar nevén nevezni, amit csak úgy kiagyalt valaki haragjának, megvetésének, fitymáló kedvének, gúnyolódó szándékának nagyobb nyomatékaképpen. Vajjon mi baja egyik magyar embernek a másik magyar emberrel a falu körül? Mi kicsúfolni való van falun? Miért Pokolfélegyháza, miért van az Isten háta megett? Könnyü rá a felelet, kéznél is van, mihelyt erre a kérdésre fordul a szó. Messzi esik valamennyi az élet napsugarasabb tájaitól.Vasút oda nem visz, ha visz akkor vicinális a  neve s ki ne hallotta volna annak a tehénnek a hírét, akit ha elkergetnek a mozdony elől, elébe kerül megint, a sínre fekszik újra, értsd: a tehén gyorsabban jár, mint a vicinális vasút ” kávédarálója”. Az  utai nagyon rosszak, ki sincsenek kövezve, elnyeli a kocsit a feneketlen kotu, ha mégis ráhajt, ha köves is az ilyen út, hepehupás, autó nem is igen járhat rajta jószerint.

 

Akik benne laknak a magyar faluban, csupa világtól elmaradott ember, nem is akar művelődni, eszem-iszom az egyetlen öröme, no, meg a kártya s mindez miért, mert messze esett minden kultúrától. Se színház, se múzeum, se könyvtár nincs az ilyen helyen. Még papnak is az megy az ilyen helyre, akinek jobb már sehogysem jutott.

 

Dobjuk helytelennek bizonyult elméleteink lomtárába azt a régi előítéletünket, hogy falu és paraszt alsóbbrendű egységek és hogy várossá és tanult emberré lenni fejlődést vagy fölemelkedést jelent. A falu más mint a város, és a paraszt is más mint a munkás, iparos kereskedő entellektüel, nem pedig alábbvaló. Ez nem azt jelenti, hogy kívánatos módon, vagy mértékben helyzetének magaslatán él, hanem azt, hogy „sui generis”, csak önmagából magyarázható és fejleszthető.

 

A magyar falu népét, sőt az egész alsóbb néposztályt nem kenyérhez, nem civilizációhoz, még  csak nem is kultúrához kell  juttatni, hanem becsületesen és véglegesen rendezni kell alapviszonyát a többi  magyar emberhez: városi néphez  intelligenciához. Ha tudomásul nem vesszük ezt, kutúránknak csupán civilizatorikus elemeit közölhetjük velük. Előretolt őrségeink, az ún. falusi intelligencia kénytelen a konzul, a katonai parancsnok, legjobb esetben a hittéritő szerepét játszani közöttük, vagy elzülleni egészségtelen, természetellenes helyzetében. Ők pedig - elnyomó vagy értetlen tendenciákat megszenvedve s visszamaradva egynehány esztendővel - tőlünk egyre függetlenebbül élik a maguk önálló kultúráját, amelynek vallása, köz- és magánjoga, művészete, tudománya, erkölcse, társadalmi rendje, mindene van. Szükség esetén önellátásra képes. De a mi bűnünk és szégyenünk, ha még sokáig erre kényszerül.

 

Érzik a furcsa faluneveken, hogy azok csinálták, akik valaha voltak falun, nem szerettek ott lenni, szenvedtek e miatt és most gúnyos nevetéssel elégtételt akarnak venni ezért a szenvedésért. De érzik  valami más is. Nemcsak valaminek a hiányát érezték az  ilyen emberek falun, hanem azt is érezték, hogy nem értik a falut. Nem csak az zavarta őket, ami nincs falun, hanem az is, ami van és amiről ők nem tudták, hogy micsoda.

 

Ne gondoljuk, hogy csupa városi ember az, aki a falura  haragszik. Még csak nem is csupa városról-falura szakadt, aztán végleg ottragadt elvarázsolt királyfiakból áll a csapatuk. Nagyon sok  falun élő ember tartozik a sorukba s még több faluról jött városba került árva lélek. Az ott  lakók nem jól érzik magukat, mert úgy érzik, a falu adósuk  marad az élet örömeivel, kincseivel, lehetőségeivel. Az onnan jöttek is összerázkódnak puszta gondolatára annak, hogy valaha mégegyszer vissza kell térniök oda, ahonnan olyan könnyű szívvel eljöttek volt valaha.

 

Nehéz itt igazságot tenni. Különösen akkor nehéz, ha az általános panaszkodásból azoknak a sírását is kivehetjük finom füllel, akik prófétai lelkük indítására megpróbálkoztak a falu emelésével és abba kellett hagyniok ezt a munkát, mert belátták,  hogy hiábavaló. A falu nem hallgatott a szavukra, meg akart maradni változatlanul annak, ami addig volt, érzéketlennek mutatkozott minden haladással szemben, prófétáit semmibe vette, kigúnyolta, elűzte magától, sokszor egyenesen a kétségbeesés karjai közé.

 

Mit mondjunk  minderre?

 

Fogságba került Nagy Márton és egyszeribe lelohadt a mesterségesen gyűlt mérge, hogy átmenet nélkül kiváncsiságnak, sőt  elismerésnek adjon helyet. Mert lőttek, ahogy lőttek a digók - pedig azt is értették volt cefetül - de a szőlőhöz aztán igazán értettek. Lugasra metszették a nyavalyások és egy tőkéről szűrtek annyi bort, mint mi a fél Gunárkertről. Ki is nyitotta ám  a két látószemét Nagy Márton egész ottléte alatt becsületesen és szedte begyre a temérdek hasznos tudnivalót.

 

Mikor aztán hazakerült, el is mondta a kántor úrnak azon melegiben ától-cettig, mit tanult. Csak Úgy dűlt a sok jó tanács belőle, alig győzte kántor úr észben tartani egyhallásra valamennyit. Igencsak végigkérdezte jó egynéhányszor még Nagy Márton bácsit, hogy is mondta volt multkor.

 

Mert  megfogadta ám a jó szót kántor úr akkurátusan. És neki van azóta legdúsabban termő szőlleje az egész faluban. Szórul-szóra beteljesedett rajta minden, amit Márton bácsi ígért vagy jövendölt. Érti a talián a szőllő csinjabinját, meg  kell adni.

 

Nagy Márton bácsi szöllejében pedig  maradt minden a régiben. Első esztendőben még nem is csudáltam: szegény nem mer reszkírozni, mert könnyen betörik a nyaka. De azután, teremtő szent Atyám, és azóta, hogy kántor úr megpróbálta!...

 

Nem értem, nem értem Nagy Márton bácsit. Kétségbe is vagyok  miatta esve egy keveset....

 

A földhöz ragadt szegény emberen nagyon nehéz segíteni addig, míg nyomorúságos helyzetéből való kiveckelődésének csak a nehezét látja és attól irtózik. Jó a megszokott állapotban, bocsánat a kemény szóért: a disznó tiszta állat, de ha úgy szoktatják, megszereti a ráragadt sarat és nyugodtan elfekszik a pocsolyában, mert már talán el is felejtették vele, milyen  fürdés esik a tiszta vízben.

 

Ha városból mondja valaki a falu felé, hogy a falu: Pokolfélegyháza,    azért nincs igaza,  amiért az amerikai városok mind rövid idő alatt és mind a semmiből nőttek meg világvárosokká. Nem becsületes dolog városban, kényelemben, kincsek között születni s aztán kinevetni azokat, akik nem városban születtek. De nem becsületes dolog ez sem: otthagyni a falusi nyomorúságot, beleülni a készbe és kinevetni azokat, akik ezt nem csinálták, vagy nem csinálhatták utánuk. Elégedetlenkedő városlakóknak csak egyetlen keresztény kötelességük lehet a faluval szemben: segíteni őket, hogy várossá lehessenek, vagyis ne jelentsen a falun lakás áldozatot, lemondást ,szenvedést. Legyen mindig más, mint a város, de ne legyen rosszabb vagy kevesebb, mint a város. Gandhi egy szál magaszőtte lepelben jár, kecsketejet iszik, gyalog megy a tengerpartra sót főzni és mégse lehet azt mondani róla, hogy ellensége a kultúrának. A hindu kultúrának semmi esetre sem ellensége. Az angolnak sem. Ellensége annak a törekvésnek mely a hindut úgy akarja “kultúrálni”, hogy kiforgatja a maga valóságából. Az elkallódó magyar tehetségek sorsát is azt fordíthatja jobbra csak, ha a magyar életbe valahonnan a mélyből  megérkezik  egy igénytelen, szelíd , mártíriumra kész és képes sereg, megindul feltartoztathatatlanul a maga útján, mert parancsol néki a föld, a történelem az Időnek Teljessége nyelvén.

 

Ha falun mondja valaki a falunak, hogy Pokolfélegyháza, nincs igaza. A kultúra kényelme, kincsei és lehetőségei nem rajtam kívülálló adományai Istennek,hanem lelkemben  lévő istenáldás valamennyi. A  falu nem lehet város, ezzel tisztában kell lennem,akár falun maradtam, akár falura kerültem. Egészen helytelen eljárás tehát, ha falun azért sírok, mert nem lehetek városon. Ezt a sirámot legjobb kettőbe harapnom s többé nem is gondolnom reá, mert az igen értelmetlen és hiába való cselekedett volt tőlem eddig is. Ellenben, ha hiányzik valami, ami érték a falusi  életemből, legyek egészen biztos felőle, hogy ez az érték nem a faluból hiányzik, hanem az én lelkemből.

 

Ha pedig prófétalélekkel megy valaki falura és nem az a baja, hogy üres életét nem tudja hogy megtölteni, hanem az, hogy teli lelkét nincs hova kitöltenie, szívének lobogó fáklyáján nincs kiknek a lángját meggyújtania, gondoljanak meg egyet.

 

A tenger végtelen - olyan, mint a falu lelke, a magyar néplélek. Mi lenne, ha  a tenger minden kicsi szellőre fenekestől felfordulna nemcsak a víz felületén?  Mit akarunk mi, gyöngye , gyarló lelkek? Alig, hogy megszólaltunk, alig hogy munkába álltunk, változzon meg minden?

 

 

Bizony, bizony mindnyájunknak írom ide: ha a kis fodorodás kelt a sima tükrön már több az áldás a munkánkon, mint éredmelnők. Nagyon sok  bizonységtételre, nagyon sok imádságra, nagyon szolgálatra, nagyon sok szenvedésre: nagyon sok áldásra van szükség, hogy a magyar falu lelkének tengertükrén toronymagasságú  hullámok kelljenek táncra. De nem is volna  az jó másképpen, könnyebb munka ölbe hulló gyümölcse, szájbaröppenő sültgalamjaképpen.

 

Bizony, bizony, nincs Pokolfélegyháza. Missziós  munkamező van helyette.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://falu.blog.hu/api/trackback/id/tr21655134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.